Választás segítő blog, őszintén mindenről.

2017.dec.12.
Írta: Hoffy Chandris komment

Magyarország múltja a jövője!?

Az exkommunista uralkodói összeesküvés!

 

Hazánkba soha nem látott szegénység uralkodik miközben sokan a rendszerváltás győztesei és óriási gazdagságot halmoztak fel! Az olló a szegények és gazdagok közt egyre csak nyílik és mélyül a szakadék. A polgári középréteg egyre inkább lecsúszik és esélytelen a fent maradása.

A mindenkori kormányok és kiszolgálóik pedig napról napra gazdagodnak. Itt szándékosan nem veszem ide a szimpatizánsaikat mert azt később taglalom.

Ami ezt még tragikusabbá teszi, hogy a kormány és újgazdag rétege nem látja, vagy nem akarja látni (vagyis közömbös), hogy emberek milliói éheznek és nem teljes életet élnek hanem rabszolgák a saját hazájukba, hiszen a munkájukkal csak annyit keresnek, hogy éhen ne halljanak vagy az életszínvonalukat fenn tudják tartani. Ez rabszolgaság. Nyaralás és luxus már nem fér bele, márt csak azért se mert a munkavállalók féltik a munkájukat és a betegállomány vagy szabadság is luxusnak számít.

A pártok meg a gengszterváltás bocsánat (rendszerváltás) óta csak egymást váltogatják. Soha egyik se kérte számon az elődje bűneit bár ígérte, csak ködösítettek, vagyis színház volt. Soha egyik párt sem akarta, hogy az ügynök akták nyilvánosságra kerüljenek, csak ellenzékként ígérte. A parlamenti pártok képviselőiknek közös cégeik vannak, együtt járnak vadászni és a parlament falain belül is barátok, csak a kamerák előtt válnak ellenséggé, csak a nép előtt mutatják azt, hogy a másikat nem tekintik embernek. Az egész elnyomást utáló és ebből szabadulni akarók pedig mindig hisznek valamelyik pártnak és rendszerint ráfaragnak. A pártok azt hiszik, úgy viselkednek, mintha a nép lenne az ellenségük és a nép lenne értük, miközben elfelejtik a nép juttatta oda őket és a nép a munkaadójuk és a népet kellene nekik szolgálni. A miniszter szó eredeti jelentése = szolga , na ők nem így látják hanem uralkodónak tekintik magukat korlátlan jogokkal.

Így fordulhat elő, hogy nincs párt az országházba aki komolyan a szabadságot akarná, hanem ugyanazok maradnak évtizedekig hatalmon. Eddig három párt volt akik megbuktak és eltűntek a politika színpadáról vajon miért erre is később kitérek.

Hogy jutottunk idáig?

Kezdjük a kádárizmusba. Soha nem szerettem kádárt és a kommunistákat ezért ellenzéki lettem és terjesztettem a szamizdat irodalmat és informáltam alkalmanként a Szabad Európa Rádiót, részt vettem ellenzéki gyűléseken és megmozdulásokon. Igaz ez azzal járt, hogy nem tanulhattam külföldön, de itt se az egyetemen mert a politikai népellenesnek titulált nézetem miatt, volt, hogy elkaptak és bizony kemény pénzbírságot fizettem de ezt is bevállaltam. Persze így az ellenzéket ismertem és elkel mondanom, nagyon kevesen voltunk miközben ma sokan állítják hamisan, hogy ellenzékiek voltak.

Akkoriban minden titokban zajlott és általában is csak utólag lehetett tudni, hogy megtörtént. Egy színház a Jurta Színház, ami eléggé kiesett hiszen a Népligetbe volt de ideális helyszín és ellenzéki tiltott rendezvényeknek adott otthont. Itt alakult meg az SZDSZ elsőként. A megalakulássakkor nagyon aktív volt a sok beépített besúgó akik azt a feladatot kapták, civilként, hogy akadályozzák meg a megalakulást. De nem sikerült így megalakultak. Ezen felbátorodott több párt is a Fidesz és MDF és szintén megalakították magukat. Mivel akkoriba pont ott laktam a Városligetbe és a jurta Színház környékére minden nagyobb rendezvénynél oda mentem, az volt egyedül a furcsa, hogy az SZDSZ megalakulásánál lehetett sok civil zsarut látni, ezek közül már ismertem egy párat sajnos viszont sem az MDF sem a Fidesz megalakulásánál nem voltak olyan nagy létszámban. Akkor ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de a mai ismeretek birtokában már látom, hogy ezek a pártok már a kádári vezetés szervezésével, irányításával jöttek létre.

Látható volt, hogy a nyugat támogatja az SZDSZ t és valamit lépni kell, hiszen akkor egy látszólagos kiegyezésre törekedtek. Akiket akkoriba ismertem és ellenzékiek voltak és a tiltott március 15. dikei felvonulásokon jelen voltak azok mind az SZDSZ -hez csatlakoztak. Csakhogy olyanokat is bejuttattak akik nem voltak soha ellenzékiek, csak pártkatonák.

Én valahogy bár az SZDSZ es embereket ismertem, de mégis dr. Krassó György Magyar Október Párt hoz csatlakoztam. Aki megismerte az elmondhatja egy igazi hazafi és soha nem a saját érdekét nézte hanem a hazája érdekét. Ő volt az igazi ellensége a kommunizmusnak egy 56 os igazi hős. Ő számtalanszor elmondta, hogy ne higgyünk egyik pártnak se és akkoriba már sorolta, hogy ez is ez is 3/3 as beépített, stb. Ő sokszor elmondta figyeljétek meg az országot az átmentett kommunisták fogják irányítani aki beépültek az új pártokba és sok embert megtévesztenek, de amíg nem lesz elszámoltatás addig az ország egyre mélyebbre süllyed. Sajnos igaza lett. dr. Krassó György lehetett volna az egyetlen igazán tiszta párt és aki látja tudja, hogy kik a beépített emberek hamis szavazatelvonó pártok. Csakhogy az MDF idejében amikor ment a titkos íratok megsemmisítése és ezt Ő szóvá tette akkor rejtélyes, gyanús módon meghalt és így a pártja felbomlott.

Vagyis a háttérben oligarchiák vezetik és irányítják az országot, nem nemzetek, vagy fajok ahogy ezt a jobbik szereti hangoztatni. Bár nyilván vannak köztük más nemzetek fiai is. De ez egy nemzetfüggetlen őskommunista összeesküvés. Olyanok akiket csak a pénz érdekel és az emberek sorsa nem. Akik a szocializmusban szocializálódtak és a gazdagoktól lenyúlt pénzből lettek gazdagok és ezt annyira megszokták, hogy megvásárolták maguknak a politikusokat. Akit nem sikerült azt megbuktatták Könnyű dolguk volt mert a politikusok nagy része korrupt és pénzéhes, valamint mint besúgók félnek annyira, hogy mindent bevállalnak. Nincs lelkiismeretük igen még a KDNP nek se.

Mivel már nem lehetett tovább egy irányított választás történt ahol az Antal eladta a hazát és a pártja elprivatizálta. Akkoriba lehetett tudni, hogy óriási vagyonok jutottak olyanoknak, akik jókor voltak jó helyen. Egy eset. Akkoriba egy biztosító társaságnál dolgoztam és Az Interág épületébe hívtak, nevet nem említek, ma is nagy Fidesz barát. Azért, hogy hozzájutott x harci helikopterhez, vadászgéphez hadihajóhoz, stb. és szeretné bebiztosítani mert van rá vevő de oda elkel szállítani és addig is védve legyen. Vagy egy másik aki éppen irodaházakhoz és csarnokokhoz jutott így hozzá, de Csányi aki közismert akkor jutott az OTP -hez. Vagy Gyurcsány a Csillebérci táborhoz és földterülethez. Csakhogy akik így hozzájutottak vagyonokhoz az egy se volt sima ellenzéki vagy polgár. Hanem mind kommunista vagy kommunista besúgó, akik kéz kezet mos alapon herdálták el az ország vagyonát. A jelenlegi pártok szinte kivétel nélkül majdnem minden tagja sáros és tud valamit valakiről és ezzel tartja sakkban. Vagy ha fiatal és akkor még nem élt vagy kicsi volt akkor a kommunista szülei szerezték meg neki az infókat, hogy kit mivel lehet sakkba tartani. Ezért nem akar egy se csak ellenzéki ként elszámoltatást, hatalomban ezt már egy sem akarja.

Nos ez az országunk alap problémája: Olyan emberek vezetik az országot akik mind kivétel nélkül sárosok, párttól függetlenül. Akik soha nem dolgoztak egyetlen órát se és soha nem a megtakarításaikból éltek hanem a néptől ellopott hatalmas vagyonból. Olyanok vezetik az országot akiknél a mutyizás csalás beárulás természetes. Olyanok akik nem tudják mi a tisztességes verseny, a tisztességes demokrácia, a tisztességes vagyon megszerzése amikor az ember éjt nappallá téve dolgozik, hogy jusson valamire és a forintokat összespórolja nem lenyúlja.

Ezért van az, hogy a találmányainkat is csak külföldön keresztül lehet lehet eladni mert itt azt is lenyúlják, vagy akkora részesedést kérnek ami tisztességtelen. Ezért van az, hogy egy tisztességes szakember elhagyja az országot vagy adóelkerülésre kényszerül és nem tud megélni, ezért van az, hogy Európa rabszolgái lettünk és nem tudunk ebből kitörni hanem csöbörből vödörbe jutunk.

Olyanok kormányoznak aki nem hisznek a Magyar észben a Magyar szorgalomban és tehetségben. Éppen ezért külföldi cégek idetelepítésében látják a megoldást. Akiket ők tudnak irányítani. Amelyik cég nem ide települ az pont ezt nem fogadja el, hanem saját vezetőt hoz magával. Ugyanis az ex keleteurópa nagy baja pont az, hogy egy itteni vezető akit a kormányok ráerőltetnek az vezetői analfabéta. Nézzük meg Csehországot. Ott ha betelepül egy cég akkor engedik, hogy a felső vezetőt is az anyacég adja és lám virágzik a gazdaság.

A szocialista gazdálkodáshoz szokott keleti vezetők nem tudnak piaci alapon gondolkodni. Képtelenek arra, hogy figyelembe vegyék a lehetőségeket és mérlegeljenek és a lehetőséghez képest a legjobbat hozzák ki egy cég számára. Hiszen ők soha nem dolgoztak piaci alapon, hanem csak beleültek valami készbe és azt sem tudták, tudják gyarapítani hanem elherdálják. Ugyan ezt teszik az országgal, mivel egész életükbe csak dőlt hozzájuk a pénz anélkül, hogy bármit is kellett volna tenni érte, ezért ezt szokták és azt hiszik ez mindenkinek így megy akinek nem az pedig annyira béna, hogy megérdemli. Ezért mondta Lázár is azt, hogy akinek nincs vagyona az annyit is ér. Ők erről meg vannak győződve. Éppen ezért nemképesek agyilag felfogni, hogy vannak éhezők, szegények, hiszen nekik jól megy és azt hiszik mindenkihez dől a pénz. Igen ők ennyire eltávolodtak már az őket megválasztó néptől és nem látják reálisan a helyzetet.

Az is elgondolkoztató, hogy hazánkban alig lehet találni olyan gazdagot aki ön tudásából, saját erőből gazdagodott meg, míg ha elhagyják az országot sokan meggazdagodnak. Szinte itthon mind beleült csak a készbe a vagyon az ölébe pottyant. Aki pedig tisztességesen gazdagodott meg azt kriminalizálják. Az elgondolkodtató, hogy emberektől a kommunisták vagyonokat vettek el és a kárpótlásnál azokat kijátszották nevetséges kárpótlást adva és olyanok gazdagodtak meg akik valahogy a kommunista rendszer kiszolgálói voltak. Mindegy, hogy Fidesznek vagy MSZP -nek hívjuk azokat a pártokat akikhez tartoztak. Az is megdöbbentő, hogy egy régi gazdag család, vagy ez nyugaton még most is így megy szociálisan érzékeny. Segíti a rászorulókat, míg hazánkba nemhogy a saját összelopott pénzből nem segítenek hanem az ország vagyonából se inkább ellopják azt is.

Mint említettem soha nem szerettem a kommunistákat, de talán annyi előnyük van, hogy ők nem tagadják a múltjukat, nem tagadják, hogy kommunisták. Míg a többi bűnöző, politikus, tagadja, hogy neki köze lenne a múlthoz, tagadja, hogy a kiszolgálója volt és tagadja, hogy besúgó vagy pártkatona lett volna. Éppen ezért zsarolhatóak éppen ebben van a gyengeségük. Hiszen a hazai iratmegsemmisítésnél sok infó kikerült és Oroszországban is fellelhetők a bizonyítékok. Ezt ők jól tudják és éppen ezért fekszenek le Putyinnak. Igen a jobbik is hiszen ők is sárosak és az Ő múltjuk se tiszta.

Márpedig ha egy országot zsarolható, antidemokratikus, önző, megvesztegethető, korrupt, illegitim vagyonnal rendelkező politikusok irányítanak ott elfogy egy idő után a nép türelme és ahogy Petőfi Sándor mondta a Föltámadott a tenger versében „a víz az Úr” a politikusok azt felejtik el ha már nincs mit veszteni csak a rabláncokat akkor igyekeznek ezt megtenni és akkor kiderül, hogy a tömeg sokkal erősebb és elsöpri az elnyomó hatalmat.

A hatalmon lévő pártok mindig igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy mindig csak két alternatíva van. Ők vagy esetleg az ellenzék. Pedig az emberek mindig is több lehetőségben gondolkodtak és csak a buta befolyásolható agy mosott hitte, hogy nincs más csak ő vagy ők.

Már a kádári időkben is a kapitalisták elnyomók, a szegények sorsa iránt közömbös és elnyomók ként lettek tálalva. Akkor is azt terjesztették, hogy a szegénynek nincs joga és a vezetők meg uralkodnak rajtuk. A másik a zsidók voltak akiknek meg mindig a mi földünkre fáj a foga. Csakhogy már tudjuk, hogy ez pont a kommunistákra igaz és ők akarnak mindig újabb területeket megszerezni, valamint ők közömbösek a nép életét sorsát illetően. De egyszerűbb volt mindig a másik oldalt mocskolni és ellenségnek kikiáltani. Ma viszont aki nem agy-mosott hanem gondolkodik szétnéz az láthatja, hogy amit mondtak az csak a kelet európai új kapitalistákra igaz. Nyugaton meg van a szociális háló és hagyják az embereket élni.

Éppen ezért lett az új ellenségképünk éppen Amerika és az EU. Pedig soha senki nem segített rajtunk eddig annyit mint pont az USA vagy az EU. A kormány pont az EU pénzeket szerzi meg és osztja szét maguk között. De egyszerűbb ellenségnek kikiáltani, csakhogy nem látják, hogy már csak pár agy-mosott hisz nekik a nép többsége nem.

 

Milyen a jó tisztességes választás?

Hogy válasszunk, mire figyeljünk?

Hazánkba az a gyakorlat, hogy a pártok a másikat ócsárolják kritizálják, a maguk eredményeit pedig felnagyítják. Ez nagyon barbár, kelet európai szokás. Egy tisztességes demokratikus hagyományokkal bíró országban ezt úgy csinálják, hogy a választókat azzal édesgetik magukhoz, hogy nyilvánosságra hozzák a programjukat és bár az ellenfél hibáit, dolgait is nyilvánosságra hozzák de a fő mondani való, hogy ők mit terveznek tenni ha hatalomra kerülnek. Éppen ezért egy demokratikus országban általában csak tisztességes jó erkölcsű ember kerülhet hatalomra. Aki sáros az kiesik a rostán. Valamint fontos azt is figyelni, hogy ott a párton van a hangsúly és nem a vezetőjén. Ugyanis nálunk még mindig dívik az a szokás, hogy emberekkel vezetőkkel adjunk el egy pártot, nem a tartalom, program, hanem a vezető személye az eladás lényege. Én eleve nem kedvelek olyan pártot ahol egyszemélyes vezető van mert ott már alapból nincs demokrácia. A vezetőiket favorizáló pártoktól óvakodjon mindenki mert az ilyenekből kerülnek ki a kiskirályok, diktátorok elnyomók.

Valamint nézzük meg egy választásnál, hogy a párt eddig mit tett és ne azt, hogy mit ígért, valamint azt is vizsgáljuk meg ha hatalmon volt, hogy mennyire szavahihető, betartotta e az ígéreteit. De ezt a civil életére, családjára vonatkozóan is vizsgáljuk meg. Nézzük meg mennyire a karrier számára a fontos és mennyire elkötelezettek a szegények felé, mennyire megvesztegethető, zsarolható, stb. Én pl. nem ítélem el azt aki besúgó volt de megbánta és bocsánatot kér. Pedig utálom a besúgókat, kommunistákat. De az ilyenbe látszik, hogy akar változni. A múltját tagadó, ködösítő pedig egy hulladék nem alkalmas vezetőnek.

Ha egy pártnak nincs terve programja az csak karrierista és azt kerüljük. Nem kérni kell 100 napot, hogy majd utána megmondom, mert akkor már nem mondatható le. Mivel itt él látja a problémát és nincs elképzelése, akkor alkalmatlan a vezetésre. Tehát program nélküli pártra ne szavazzunk!

A kelet európai pártok hajlamosak a népnek ellenségképet gyártani, mindig kikiáltanak valakit ellenségnek pl.: kisebbségek, zsidók, cigányság, Amerika, Európa, stb. és attól fél, tartózkodik a többség. Csakhogy nem ez a demokrácia. Ez csak elterelő hadművelet. Most nem arról beszélek, hogy az oroszok bizonyították, hogy elnyomtak és nem kívánjuk őket újra visszahívni, de ettől lehet velük üzletelni tisztességes kereteken belül.

 

Miért tűntek el pártok?

Az elején megjegyezném, hogy mivel soha nem volt rendszerváltás hanem a kádári elnyomói rendszer kiszolgálóinak az átmentése zajlott és a háttérbe mindig láthatatlan személyek határozták meg a politika irányvonalát aki a közösből jutalmaztak és cserébe elvártak, ezek manapság is a háttérbe vannak. Ők minden módon támadták, támadják a veszélyes igazi demokráciát képviselni akaró pártokat. Minden eszközt megragadnak a lejáratásukra, eltávolításukra. Ez a besúgok, elnyomók antidemokratikus országa.

SZDSZ

Az első demokratikus párt volt ahol sok valódi ellenzéki politikus volt de amelyiket a leginkább támadták a kommunisták. Rengeteg kommunista besúgót beépítettek a vezetésbe is, dramatizálták és már a kádári időkben is úgy próbálták lejáratni, hogy ez egy zsidók által támogatott párt amit mindenki kerüljön el nagy ívbe. Ez volt a kádári propaganda része amit később átvett a jobbik is és alkalmazta rendszerint. A beépített kommunista vezetés volt aki a tagsággal ellentétbe az MSZP -hez kapcsolta és így került sor a közös kormányzásra. Viszont a, karrierista érdek kiszolgálói kivételével egyre többen pártoltak el tőlük és az igazi hajdani ellenzékiek nélkül már életképtelen volt és megbukott. Ez a párt volt az amelyikben a legtöbb igazi ellenzéki tömörült, de ez a párt volt az is amelyiket a legjobban támadták a kommunisták, hiszen féltek tőle és a közös kormányzással tudták tönkre tenni. Amíg nyíltan támadták addig veszélyes volt számukra, amikor a beépített emberek révén kormányzásra bírták akkor megnyerték a csatát. Ezen kívül a párton belüli csatározások is gyorsították az összeomlást. Megvagyok győződve róla, hogy Kuncze Gábor is beépített ember volt.

Kisgazda

Torgyán József egy igazi színfolt volt a Magyar politikában. Ő komolyan akart változást és hitte, hogy sikerülhet is neki. Néha megnevettető de határozott felszólalásai a nép érdekében és a nép javáért történtek. Viszont mivel itt nem volt valódi rendszerváltás hanem az orbáni hatalom volt hatalmon aki nem akart változást csak a zsebüket tömni így igyekezték nevetségessé tenni és végül elérték Fidesz segítséggel a Kisgazdapárt megsemmisítését.

MDF

Antal József biztosan a kommunisták embere volt. Mivel hozzájárult az iratmegsemmisítésekhez. Nem a nép érdekében tevékenykedett hanem elprivatizált. Elhíresült mondata is ezt igazolja, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni” . Valójában nem csak ő hanem Boross Péter stb. is a kádári éra beépített embere volt. Végül is ez a párt a karrieristák miatt belharcok miatt esett szét vagy a Dávid Ibolya ügyei is besegítettek.

 

 

A szavazók:

A szavazók négy részre oszlanak.

Gazdasági párt fanatikus: Ezek a könnyebb anyagi boldogulást tartják szem előtt. Rendszerint önzőek és közömbösek más sorsát illetően. Csak azt nézik nekik ebből mi hasznuk van és ezért mindenre képesek. Ezek a veszélyesebb gonoszabb csoport aki a pillanatnyi érdekéért átgázol mindenkin, ezek minden pártba megtalálhatóak.

Hithű párt fanatikus: Ezek az eszmét tartják jónak és nem gondolkodnak csak azt vakon követik. Ezek inkább fanatikusak akik nem gondolkodnak csak hisznek, nem tiszta elméjűek. Főleg idősek.

Pillanatnyi érdekből befolyásolható csoport: Ez a legnagyobb csoport akik mindig behülyíthető valamivel és ezek azok is aki nagyobbrészt megválaszt egy pártot. Sajnos sokan hajlamosak a hazugságokat elhinni mert hinni akarnak a változásban. De ezek azok is akik egy csalódásnál a leghamarabb elfordulnak. Hajlamosak a választási amnéziára. Vagyis képesek újra hinni annak aki már átvágta őket remélve, hogy az megváltozott.

Semleges, közömbös választók: Akik annyira megunták már, hogy mindenki átvágta őket, hogy nem tudnak kire szavazni, mert már nem bíznak egyik pártban sem. Ezeket a legnehezebb választásra bírni, kiábrándultak és nem bíznak még azokba se akik tényleg tehetnének értük.

 

Az esély, lehetőség latolgatás:

Éppen ezért érdemes átgondolni, hogy mit tehetünk? Tűrünk míg mindent elvesztünk még a maradék szabadságunkat is? Vagy összefogunk azokkal akik eddig nem szolgáltak ki pártokat, vagy ha ki is szolgáltak de elismerik tévedésüket és elszámoltatjuk azokat a politikusokat aki a saját családjukat, barátaikat és szimpatizánsaikat engedték csak élni és a többit rabszolgasorba tartották.

Nyilván minden pártban lehetnek tisztességes emberek is és ezeket a tévedéseik miatt nem ítéljük el hanem szívesen látjuk, csak ismerjék el, hogy tévedtek. Csak együtt összefogással tudunk győzni. A helyzet nem javul csak romlani fog. Rendőröket, katonákat is ismerek akik rossz körülmények között élnek.

Nincs más választásunk csak az, hogy kimegyünk tömegesen és nem megyünk haza hanem végig csináljuk. A Fidesz nem tud már több embert összeszedni mint egy pár agy-mosott zsarut, érdek parancsnokot és a Tek, valamint a palotaőrséget. Ez 5000 ember összesen országosan a többi átállna azonnal, hiszen ők se élnek jól.

Vigyázzunk már az Orbán ellenes tüntetéseket szervezők közzé is beépítettek embereket. Aki azt a feladatot kapták, hogy mérsékeljék a tömeget, nyugalomra intsék, vagy hasson oda, hogy menjenek haza és ne folytassák.

Azt is a háttérhatalom akarja elérni, hogy ne léphessenek be új pártok, csak a régiekben gondolkodjanak az emberek akiket már úgyis ők irányítanak. Nem szeretném ha ebből arra következtetne, hogy igen a zsidók azok vannak a háttérbe. Nem bár azok is lehetnek köztük ez nem faji hanem elvi kérdés. Olyan kommunisták akik a saját hatalmukért mindenre képesek és készek megvenni embereket a szolgálatukra.

Nem ismerhetjük el az illegitim kormányt és nem játszhatjuk az ő játékaikat mert a hazugság és csalás pályáján ők otthon vannak és legyőznek. Nem várhatjuk meg a választásokat mert addig kiépítik a teljes terrort. A jövőnk a tét teljes életet élni, vagy elnyomott rabszolgaként élni tovább?

Hoffy Chandris

 

Mire, vagy kire szavazhat egy keresztény és mire, vagy kire nem.

Az utolsó időket éljük és látszik, hogy alakul a világ. A liberális eszmékkel az úgynevezett demokratikus országokba nagyon intenzív a terjeszkedés. Ez a demokrácia és liberalizmus már nem azonos azzal ami pár éve még jellemzője volt. Most, az idegen nemzetek, népek betelepítése és a nemzetállamok szétverése jellemzi. Erőszakosan terjesztik a perverziót, meleg mozgalmak és perverz szexmozgalmak támogatói lettek. Az emberek létszámának a csökkentését tűzték zászlajukra és olyan galád módon, hogy támogatják az abortuszt.

 

Üldözik és próbálják szétverni, elhallgattatni a kereszténységet. Vagyis minden eszközt bevetnek ami eddig számukra fontos volt ma már szétverendő. A baloldali pártok szintén mindent elkövetnek, hogy megfeleljenek a világ vezetői divatigényeinek és felkarolták ezt a torz, emberiség elleni nézeteket.

 

Napjainkban a pártok vagy a romboló ideológiákat támogatják, vagy ha nem akkor pedig elnyomják kizsákmányolják a népet. De mindent a kapzsiság és a pénz vezérel. Számukra a szavazók csak arra jók, hogy őket hatalomra juttassák és utána már nem is tesznek értük semmit. Persze itt a blogon arról is szó van egy másik cikkben, hogy mi a kötelessége egy pártnak a néppel szemben a Biblia alapján. http://valasztassegito.blog.hu/2017/04/17/kormanyok_kotelezettsege_a_biblia_alapjan_ha_mar_keresztenynek_tartjak_magukat

 

Abortusz:

Nos egy keresztény nem támogathat olyan pártot akinek az abortusz természetes és azt nem ellenzi. Ugyanis ez Isten szemében már gyilkosság és a gyilkosságot nem támogathatjuk.

 

Gendermozgalom:

Nem támogathatjuk a gender mozgalmat ahol Isten akaratával ellentétben összemossák a nemeket. Isten férfiúvá és asszonnyá teremtette az embert. Nincs szabad választási lehetőség és nincs semmi joga az embernek, hogy ezt megválassza. Annál is inkább, hogy egy keresztény tudja, hogy ez az ördög találmánya és nem Isten tervezte ezt így. Vagyis az olyan pártot aki ezt elfogadja mi nem támogathatjuk.

 

Meleg mozgalmak:

Nem támogathatja a meleg lobbit, nem támogathatjuk azokat a pártokat akik a buziktól, leszbikusoktól, stb. nem határolódnak el határozottan. Ezt Isten már a Sodoma Gomora pusztulásánál is bebizonyította, hogy ez számára is undorító, perverz, sátáni cselekedet. Vagyis olyan pártra sem adhatjuk le a voksunkat akik ezekkel a perverz, természetellenes cselekedetekkel egyetértenek.

 

Keresztényüldözés:

Nem támogathatjuk azokat a pártokat akiknek a kereszténységgel bajuk van és ahol tudják szapulják és üldözik a kereszténységet. Ha hatalomra jutnának pedig bebizonyítják, hogy a kereszténységet minden eszközzel akadályoznák és üldöznék. Az olyan párt aki akadályozni akarja, vagy gátolni az emberek megmentését, hogy akármilyen eszközzel, módon bizonyságot tegyünk, vagy akadályozná a felekezetek összegyülekezésének a jogát, azt mi keresztények nem támogathatjuk.

 

Menekült kérdés vagy újkori honfoglalás:

 

Ketté választanám a menekültet és az újkori honfoglalót vagy még ehhez hozzátenném a muszlim hitterjesztőt.

 

A Biblia egyértelműen beszél arról, hogy a jövevényekkel, hogy kell bánni, arról is egyértelmű utalás van, hogy a jövevénynek kell befogadni a befogadó ország kultúráját és hitét. Nem hozhatja magával a saját hitét, kultúráját, de legfőképpen nem erőltetheti rá a befogadó ország lakosaira.

Vagyis aki nem fogadja el ezeket a feltételeket az bizony elutasítható, sőt ha már befogadták és utána viselkedik ezekkel szembe akkor őreá is a helyi törvények vonatkoznak és az alapján elítélhető, vagy kiutasítható.

 

Persze aki tömegesen bandába az ország határon jön át az nem nevezhető menekültnek se. Aki szándékosan papírok nélkül vagy hamis papírokkal jön az nem menekült hanem rossz szándékú betolakodó. Persze aki pénzért jön be az országba az sem tekinthető menekültnek hanem sokkal inkább egy rossz vagy rejtett szándékú betelepülőnek.

 

A muszlimok terjeszkedése inkább nevezhető újkori honfoglalásnak vagy inkább hit terjesztő akciónak. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a muszlimok hite szerint az egész világ Allah tulajdona vagyis ők jogosan jönnek ide hiszen az egész földet elkel, hogy foglalják. Viszont három módon van erre lehetőségük. Megtévesztéssel, megfélemlítéssel és harcokkal. Az első változatban hamis módon hazugsággal települnek egy földrészre és békét színlelnek, majd elveszik az ott lakó leányokat és azok gyermekeit már muszlimként nevelik. A második a megfélemlítés amikor is félelmet keltenek az őslakosokba erőszakkal vagy terrorista akciókkal. A harmadik amit már sok esetben bizonyítottak. Persze a muszlimok ezt tagadják, de ők egy kafirnak vagyis nem muszlimnak szabadon hazudhatnak ezt jó megoldásnak tartja a korán. PERSZE A LIBERÁLISOK EZT EL IS HISZIK NEKIK. A muszlimok nem ismerik és nem fogadják el a demokráciát.

Vagyis olyan pártra aki a muszlimokat támogatja akár pénzért akár csak hallgatólagosan vagy aktívan, nem támogathat egy keresztény. Sőt olyan pártot se aki nem elhatárolódik hanem elfogadhatónak tartja a muszlim hitet. Hiszen ott nincs szétválasztva a politika és a vallás.

 

 

Izrael:

 

Egy keresztény nem támogathatja azokat a pártokat akik Oroszországgal kívánják megerősíteni a kapcsolatukat és nem Izraellel. Ugyanis Izraelt áldani az országunk áldását is jelenti, viszont az oroszok nem a keresztényekkel való toleranciáról híresek. Ez nem jelenti azt, hogy minden zsidót isteníteni kell. Nem, köztük is vannak gonoszak, kapzsik stb. De egy népet egyes embereiért elutasítani nem lehetséges. Vagyis Izraelnek joga van ahhoz a földrészhez és soha nem vágyott másnak a hazájára csak arra, hogy ősei földjén élhessen. Isten ígérte meg nekik, hogy újra azon a földön összegyűjti őket és ez valósul meg a szemünk előtt.

 

Nos ezeket jó szívvel nem támogathatja egy keresztény.

 

A kereszténynek alapjaiban a Bibliai mércét követőnek kell lenni. Minden döntésében meghatározónak kell lenni a Bibliai iránynak. Nem dönthet érzelmi alapon, hanem figyelembe kell venni, hogy miről mit mond a Biblia.

 

II. Timóteus levél:3:12

De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.

 

 

Nagyon fontos kérdések!

Fogy a Magyar de vajon miért?! Ez nagyon összetett, de van megoldás. Azoknak nem tehetjük kötelezővé, hogy szüljenek akik nem akarnak gyereket. Viszont akit megválasztanak a választók azoknak kötelességük lenne olyan feltételeket biztosítani, hogy megtiszteljék azokat a szülőket akiknek több gyerekük van, vagy vállalnak gyereket. Olyan helyzetet kellene teremteni, hogy az édesapa munkája legyen biztos és meg tudjon belőle élni egy család. Valamint ne támogassák az egyneműek házasságát, sőt a saját reklámozásukat is tiltsák be és legyen bűncselekmény a nemzet jövőjének érdekébe.

 

 

A bevándorlás ügye.

 

Kezdetben elmondanám, hogy sok ország kritizálja a Magyarok hozzáállását az idegenekhez. Csakhogy ezek a kritizáló országok valaha idegen országok lakóit rabszolgasorsba tartottak, vagy leigázták az Afrikaiakat és rabszolgaként exportálták, vagy gyarmatosították. Most nekik joggal van lelkiismeret furdalásuk, Valamint nekik kötelességük kompenzálni azok leszármazottjait akiket kihasználtak.

Mi viszont soha nem bántottuk ezeket az embereket. Gyakorlatban tapasztalatunk sincs ezek kezelésében. Így minket ne kötelezzenek olyan országok akik hiteltelenek. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kritizáló országok is folyamatosan kiutasítják azokat akiknek nincsenek rendbe a papírjaik, vagy vagy akik lázadásokat rombolásokat követnek el.

A harmadik, hogy nekünk jogunk van eldönteni, hogy azokat akik nem tudnak és nem szeretnének beilleszkedni, elfogadni törvényeinket azok ne lakhassanak itt. A negyedik pedig az hogy nincsen megfelelő anyagi hátterünk, hogy eltartsuk őket. De azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a javát (ha van olyan) kiválogatják és mi csak a maradékot kapnánk. Bár furcsa a nyugati országokba, hogy a muszlim maradhat, az ugyanonnan származó keresztény pedig mehet vissza, kiutasítják. Akkor ha mindenképpen kell akkor a keresztényeket küldjék ide.

Sok állampolgárt feszélyez az, hogy sokan bevándorlók úgy jöhetnek országunkba, hogy nincsenek papírjaik. Vagyis egy tragédia, vagy bűnügy esetén felszívódik és csak a kár marad utána. Sokan azzal érvelnek, hogy ezek a bevándorlók elvállalnak olyan munkát amit egy helyi nem vállal el. Csakhogy egy olyan estet sem tudok amikor pl egy Afrikai bevándorló alja munkát végez. Eleve dolgozni se akar bár a kábítószer kereskedésben elől járnak és azt ők munkának nevezik. Eleve egy afrikait dolgozni se láttam soha, mert a Kínai dolgozik. De egy arab, vagy afrikai csak lop vagy biznisszel. Pedig Luxus cuccokkal rohangálnak vajon miből. Afrikából a szülők támogatják őket? Nem hiszen azok kunyhóba laknak. Vagyis Schengen ide vagy oda, bár mi azt se tartjuk be. Mert eleve papírok nélkül élnek itt úgy bevándorlók, hogy közben bűnöznek és rontják a statisztikát. Vagyis az országunkban a muszlim és afrikai nemzetidegen és ne maradhasson, csak ha tanulni jön és pénzt hoz. Képtelenek normálisemberi életre és úgy viselkednek mint az elmebetegek. Nőket erőszakolnak meg és terjesztik a bélférget és az AIDS t. Kérjenek menedékjogot Dél Afrikába. Amennyiben az nem tetszik az Uniónak akkor vegye magához és ölelgesse őket. Vagyis minden bevándorló papírját leellenőriztetném és akinek nincs rendbe az húzzon innen.

 

De a Soros támogatja Európa iszlamizációját és igyekszik a nemzetállamokat megsemmisíteni.

Ide csak olyan személyt engedjünk be aki kész betartani a törvényeinket. Persze a liberálisokat ez nem érdekli csak a maguk jóléte.

 

A pártok szeretnének újra hatalmat, a civilek pedig nem szeretnének pártokat csak egyszerűen szakértő kormányt, aki nem fosztogat és osztogat, hanem élni hagy. Nem tartjuk jó megoldásnak ha bárki is elkezdi itt osztani az észt és azt feltételezi, hogy csak ő vagy ők tudnak megoldást ajánlani. Már csak azért sem mert akik ezt fennen hangoztatják már voltak lehetőségeik és nem bizonyítottak.

Nem felejzhetjük el az Orbán kormány soha nem látott szegénységbe taszította az országot és nincs más lehetőség csak a leváltásuk, de komoly szakértőkkel és nem buli politikusokkal.

Aki dönteni fog az, az éhező milliók, a nyomorgó, megnyomorított családok és a lecsúszó, elszegényedő ország ami elindult egy rossz irányba. A jelenlegi hatalombitorlók struccpolitikájának köszönhetően már beszélni sem lehet róla. Egy diktatúra épült ki és ha nem fogunk össze akkor nem tudjuk megállítani. 



De nem hagyhatjuk, hogy a genderisták, leszbikusok és buzik, idegenek befogadói, akik eladják hazájukat kerülhessenek hatalomra. Ők ne kerülhessenek hatalomra soha, ugyan olyan rossz választások mint a jelenlegi diktatórikus kormány.

 

 

Hoffy Chandris

 

Ki lenne a leg optimálisabb jelölt, aki biztosan győzne a választásokon?

 

Orbán kormánya mindent elkövetett, hogy mindenképpen ő és bűntársai legyenek a 2018 as választás nyertesei. Természetesen a törvényeket is ehhez igazították és mindent megtesznek, hogy azok az elszakított területek lakói is szavazhassanak. Azt direkt nem írom, hogy ezek magyarok mert ez sem feltétel. Hallani olyan szavazóról is aki állampolgárrá vált aki magyarul se tud. De szavazhat.

 

Arról nem is beszélve, hogy ez azok részéről akik élnek ezzel teljesen tisztességtelen mert nehogy már az döntsön a sorsunkról aki nem issza meg a levét csak anyagi előnyért ideszavaz.

 

Akkor, mégis, hogy lehet legyőzni? Úgy sehogy ahogy az eddigi bukott és segéd pártjaik elképzelik. Ugyanis a szavazók többsége senkit nem kér az elmúlt rendszerváltás, bocsánat (gengszter váltás) óta hatalmon lévő politikusokból. Kiábrándult és joggal zárkózik el. Hiszen mindegyik csak a maga és sleppje hasznát nézte.

 

Mi az ami ellen szavaznak az emberek?

Ha megvizsgáljuk azt látjuk, hogy nem kérnek IMF et, Nem akarnak diktatúrába élni amikor a barátok gazdagodnak a nép nagy része nyomorog. Nem kérnek menekülteket, nem kérnek a melegekből hiszen fogy a magyar lakosság, nem kérnek a buli fiatalokból és nem szeretnék a gender tanokat hazánkba bevezetni, valamint nem akarnak világbirodalomba élni. Ugyan erre a liberálisok és a baloldal felhördül, de ezért nem fognak soha nyerni mert külföldi tanokat akarnak hazánkba megvalósítani és nem a nemzet államot erősíteni. Ugyanis vagy figyelembe veszik a passzív többség akaratát vagy veszítenek. Az a párt esélyes aki ezeket felvállalja. Sőt aki vállalja a bérek növelését és vállalja a múlt bűnöseinek az elszámoltatását vagy megbüntetését az ezt a nagy többséget is meg tudja szólítani.

 

Akkor mi is a megoldás, hogy a választók nagy többsége menjen választani és jó szavazattal azt a pártot segítse hatalomra aki a nemzet érdekét nézi. Nos egyszerű a válasz a nemzet érdekében a meleg és aberrált mozgalmakat betiltja, nem kér az orosz, vagy muszlim világ segítségéből és elszámoltatja az országunk ki rablóit. Mindent megmozgat a hit elkárosultak adóinak a rendezésében és nem hagy senkit az út szélén és nem taszítja árokba ahogy ezt Orbánék tették.

 

Vagyis van megoldás csak meg kellene hallani a nép hangját a többség szavát. Hiszen több passzív szavazó van mint külhoni. De már nem fogunk többé valami ellen szavazni hanem valamiért. Vagy meghallják a hangunkat vagy nincs szavazat. Az ígéreteknek nem hiszünk az már ezerszer át lett hágva.

 

Hoffy Chandris

 

Pártnélküli kormányváltást. (Egy fikció)

 

A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a párt vezetésű kormány ezer sebből vérzik hazánkban. Ez sok demokratikus országban nem jelent gondot és nagyon is jól működik de hazánkban ahol a párt egy különös uralkodói státuszt jelent ott ez nem működik. Éppen ezért felmerült az mint lehetőség, hogy mi lenne ha párt független képviselők ülnének a parlamentbe, csakhogy nálunk törvény szabályozza, hogy csak pártok vezethetik az országot.

 

Nézzük milyen hátránya is van egy ilyen párt vezette kormánynak. Párttag bárki lehet és a tapasztalat azt mutatja, hogy a gerinctelenség, becstelenség, önzés, nemhogy kizáró ok hanem még talán előny is. Csakhogy ilyen emberek nem tudnak és nem is akarnak tisztességesen kormányozni.

Ez pedig azt jelenti, hogy nem azt teszik amiért meglettek választva. Hatalomra kerülve pedig nem számít semmi csak az, hogy annyit raboljanak amennyit csak tudnak. Furcsa módon rengeteg eddigi pártkatona gazdagodott meg a hatalmuk alatt.

Vagy egyszerűen ők istennek érzik magukat és mindent megtehetnek, a rendőrség aki a Magyar nép védelmére esküdött fel őket védi a néppel, szavazókkal szemben. Nyilván nem a rendőrök a hibásak hiszen azok is áldozatok és ők sem élnek jól. A feletteseik azok akik az előnyökért képesek a vezetőket védetni. Persze ők nem állnak az élre csak távolról vezénylik a sereget.

A képviselők nem hívhatók vissza ha üresedés van akkor a párt delegálja oda a saját emberét.

 

Sőt a pártok ellene mennek választóik akaratának, aztán ha közeledik a választás megtalálják azokat a választókat akik elhiszik az ígéreteiket és újra megválasztják őket. Aztán minden kezdődik elölről.

 

Országunk annyira le van már járatva és annyira kizsákmányolták, hogy a nép már csak éhezni és nyomorogni képes. A Fidesznek köszönhetően tömegek hagyták el az országot. Most még az elüldözöttekkel való kapcsolattartást is megakarják adóztatni.

 

Nemzetközi viszonylatban pedig már a világ szégyene lettünk. Látszólag a nép ezt akarta, csakhogy ezt nem a nép akarta, hanem választási csalások, megvásárolt külhoni szavazatok és sok köpönyegforgató gonoszsága vezetett ide. Ha megnézzük a 2/3 ad amire annyira büszke a Fidesz egyáltalán nem a választópolgárok többsége, hanem egy elenyésző kisebbség.

 

Sokan mondják, hogy ezt meddig hagyjuk, de senki nem indul el. Én már a kommunizmusba is ellenzék voltam és most is úgy látszik nincs más választásom azzá kell válnom. Fel kell karolni ezt az ügyet. Akkor sem viseltem el az elnyomást és minden megmozduláson ott voltam, persze ez hátránnyal is járt de nem szégyenlem, sőt büszke vagyok rá. Nekem nincs mit veszteni! De az a tapasztalatom, hogy nem rendszer hanem gengszter váltás volt és ugyanazok és fattyaik nyomorgatják a Magyar népet. Mi meg csak tűrünk mert békés nép vagyunk.

 

A kommunista múltú pártok nem képesek vezetni az embereket, hiszen az ő múltjuk is tele van szennyel és vérrel. A gerinctelenség minden eddigi pártra jellemző volt és egy sem a nép jólétéért fáradozott, hanem a lopás és csalás jellemezte őket. A Fidesz ugyanezt a nyomvonalat követi, de hiszen nem csoda mert ők is kommunista fattyak. Az embereknek nemvolt más alternatívájuk mint, hogy otthon maradjanak, mert nem volt senki akire nyugodt szívvel tudott szavazni, a Fideszre pedig nem akart a választópolgárok nagy része.

 

Lépjünk túl a pártokon! Hozzunk létre egy olyan demokratikus tömörülést ami egyéni jelöltekből áll. Nyilván indulni a jelenlegi törvények miatt egyénileg nem alakíthatunk kormányt. De ha tömörülünk és előre kijelentjük, hogy utána ha a törvényt mi hozhatjuk a törvényt megváltoztatjuk és egyéni jelölteké alakulunk. Mert ha egy területet nézünk, feltétel, hogy ott lakjon a jelölt, választ egy egyéni jelöltet, az törvényileg legyen visszahívható, amit az adott lakóközösség kezdeményezhet, vagy a többi képviselő kétharmaddal. Ez nagyon fontos mert ha a képviselő adott területen lakik jobban ismeri a lakosok problémáit és könnyebben számon kérhető az amit csinál. Ha a képviselő elköltözik többet az a közösség már ne választhassa meg őt.

Minden választáson a jelölteknek legyen kötelező előre összeállítani a programot írásban, hogy mit szeretne elérni és mit tart fontosnak és mit hajlandó ezért megtenni. Ne a köpködés a lejáratás meg a hazug öndicséret legyen a választási tevékenysége, hanem az amit valóban kész megtenni az emberekért. Ezzel is megszégyenítve a pártokat.

Csak tiszta múltú ember indulhasson aki még soha nem volt egyetlen kormány közelébe se. Akinek nincs kommunista múltja. Akinek ha házas rendbe van az élete és jól igazgatja a családját. Aki már tett valamit embertársaiért. Az sem baj ha a múltjában volt valami szennyfolt de látszódjon hogy több éve megváltozott.

Így az első választáson még nem érhetjük el, hogy a választás ne a mocskolódásról szóljon, mert az eddigi pártoknak ez a vérükbe van, de a jövőben már csak az fog számítani, hogy mit szeretne tenni a képviselő és mire hajlandó ezért.

 

Természetesen miniszterelnököt a képviselők választanának maguk közül és a minisztereket a miniszter elnök jelölésére a képviselők kétharmados szavazatával lehetne megválasztani. Mivel itt üresedés lenne, ezért az adott területeken újabb szavazás lenne új egyéni jelöltekkel.

 

Persze ez még csak fikció de kész vagyok és nyitott az újragondolásra. Hozzuk létre a feltételeket a pártok nélküli életre és ne engedjük tovább, hogy olyanok akik a tisztességet csak hírből ismerik, de tönkreteszik az életünket.

 

Hoffy Chandris

 

Kormányok kötelezettsége a Biblia alapján! (Ha már kereszténynek tartják magukat)

 

Mivel kormányunk előszeretettel hivatkozik kereszténységére, azért jó ha legalább egyszer eljut, hozzá, mit is mond a Biblia a kizsákmányoló kormányokról, önjelölt urakról. Ugyanis ezeket az Igéket a Bibliából gyűjtöttem ki változtatások nélkül.

Mózes II. könyve:22:25

Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek aki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező; ne vessetek reá uzsorát.

 

Mózes II. könyve:23:6

A te szegényednek igazságát el ne fordítsd az ő perében.

 

Mózes III. könyve:19:10

Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

 

Mózes III. könyve:19:15

Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak.

Mózes III. könyve:23:22

Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

 

Mózes V. könyve:15:7

Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a te földeden, amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne keményítsd meg a te szívedet, be se zárjad kezedet a te szegény atyádfia előtt;

 

Mózes V. könyve:15:11

Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.

 

Mózes V. könyve:24:14

A szegény és szűkölködő napszámoson ne erőszakoskodjál, akár atyádfiai, akár a te jövevényeid azok, akik a te földeden a te kapuid között vannak.

Mózes V. könyve:24:15

Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap; mert szegény ő, és kívánkozik az után az ő lelke, hogy ellened ne kiáltson az Úrhoz, és bűn ne legyen rajtad.

 

Jób könyve:5:15

Aki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájuktól, és az erősnek kezéből a szegényt;

Jób könyve:5:16

Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.

 

Jób könyve:20:19

Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt.

Jób könyve:22:6

Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted.

Jób könyve:24:4

Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

Jób könyve:24:9

Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.

Jób könyve:24:14

Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

Jób könyve:29:12

Mert megmentem a kiáltozó szegényt, és az árvát, akinek nem volt segítsége.

 

Jób könyve:34:19

Aki nem nézi a fejedelmek személyét és a gazdagot a szegénynek fölibe nem helyezteti; mert mindnyájan az ő kezének munkája.

Jób könyve:34:28

Hogy a szegény kiáltását hozzájuk juttatja, és ő a nyomorultak kiáltását meghallja.

Jób könyve:36:6

Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.

Zsoltárok könyve:9:13

Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik rólok, nem feledkezik el a szegények kiáltásáról.

Zsoltárok könyve:9:19

Mert a szegény nem lesz végképpen elfelejtve, a nyomorultak reménye sem vész el örökre.

Zsoltárok könyve:10:2

A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, amiket koholtak.

Zsoltárok könyve:10:9

Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.

Zsoltárok könyve:10:12

Kelj fel Úr Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről!

Zsoltárok könyve:10:17

A szegények kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel,

Zsoltárok könyve:12:6

A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr; biztosságba helyezem azt, aki arra vágyik.

 

Zsoltárok könyve:22:25

Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.

Zsoltárok könyve:25:16

Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.

Zsoltárok könyve:25:18

Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet.

 

Zsoltárok könyve:34:7

Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt.

Zsoltárok könyve:35:10

Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! Aki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő meg rablójától.

Zsoltárok könyve:37:14

Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket;

Zsoltárok könyve:40:18

Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!

Zsoltárok könyve:49:3

Akár közemberek fiai, akár főemberek fiai, együtt a gazdag és szegény.

 

Zsoltárok könyve:69:34

Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.

Zsoltárok könyve:70:6

Én pedig szegény és nyomorult vagyok: siess hozzám, oh Isten; segedelmem és szabadítóm vagy te Uram: ne késsél!

Zsoltárok könyve:72:2

Hadd ítélje népedet igazsággal, és a te szegényeidet méltányossággal.

Zsoltárok könyve:72:4

Legyen bírája a nép szegényeinek, segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az erőszakoskodót.

Zsoltárok könyve:72:13

Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők lelkét megszabadítja;

 

Zsoltárok könyve:82:3

Ítéljetek a szegénynek és árvának; a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot!

Zsoltárok könyve:82:4

Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki.

 

Zsoltárok könyve:109:31

Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét.

Zsoltárok könyve:112:9

Osztogat, adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva felemeltetik dicsőséggel.

Zsoltárok könyve:132:15

Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel;

Zsoltárok könyve:140:13

Tudom, hogy felfogja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát.

 

Példabeszédek könyve:14:31

Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; az pedig tiszteli, aki könyörül a szűkölködőn.

 

Példabeszédek könyve:17:5

Aki megcsúfolja a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtőjét; aki gyönyörködik másnak nyomorúságában, büntetlen nem lészen!

Példabeszédek könyve:18:23

Alázatos kérést szól a szegény; a gazdag pedig keményen felel.

Példabeszédek könyve:19:1

Jobb a tökéletesen járó szegény a gonosz nyelvűnél, aki bolond.

 

 

Hoffy Chandris

 

Gyurcsány a hatalommániás!

 

 

Tehát az Orbán és kormánya egy bűnöző banda, de mielőtt valaki Gyurcsány után áhítozik, segítünk feleleveníteni, hogy hogy gazdagodott meg és hogyan kormányzott. Nehogy az idő utólag megszépítse a valóságot. Nehogy annyira utálja Orbánt, hogy csak valami ellen szavazzon.

 

Nos mi nem felejtünk.

 

Menjünk vissza a kádárizmusba amikor Gyurcsányt még elvtársnak hívták, a jelenlegi hatalmon lévő Fideszesek nagy többségével egyetembe.

 

A felesége Apró Antal kádári kiszolgáló unokája és mint ilyen könnyen mentette át a javakat és szerezte meg azokkal szemben akik távol voltak a tűztől és Gyurcsány Ferenc elvtárs hirtelen kommunista kapitalistává vedlett.

 

Megszerezte azt a vagyont amit a kommunisták undorral emlegettek, mondván piszkos kapitalista. Azt sem szabad elfeledni, hogy a rendszerváltás, bocsánat (gengszterváltás) idején átmentett vagyonok nem a Kádári bölcsesség szüleményei voltak hanem olyan vagyonok amit már erőszakkal elvettek a jogos tulajdonosaiktól, de ezt nem vissza adták hanem eltulajdonították az Antali időkben. Aki szintén kommunista kiszolgáló volt.

 

Nos e kis kitérő után mikor milliók nem kaptak semmit, sőt azok se akiké volt az eredeti vagyon. Viszont közben olyan tűzhöz közelálló kommunisták meg óriási vagyont örököltek szereztek meg, mint az OTP, vagy Mol vezér, stb.

 

A mostani DK meg MSZP sek nek ez normális és tisztességes munkának tartják. Vagyis a tisztességes meggazdagodásnak nem nevezhető, viszont ahogy mondani szokás jókor voltak jó helyen.

 

Galló Béla politológus arról beszélt, Gyurcsány Ferenc politikai tehetsége pusztán a hatalom megragadásáig terjed ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy Gyurcsány Ferenc politikai ténykedése  politikai szempontból hasznos a jobboldalnak. A volt pártelnök ugyanakkor szétrombolta azt a politikai imázst, amely a baloldalt a szakértők közösségeként aposztrofálta, amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc a hazugságra alapozott politikán kívül nem rendelkezik semmilyen elképzeléssel azon kívül, hogy egyes nyugati politikai és pénzügyi csoportokat ideológiai divatból ki kell szolgálni.

Úgy próbált kormányozni mint azt a megszerzett cégeinél megszokta. Az államot is a magáncégeiben alkalmazott módszerrel, kreatív könyveléssel kormányozta a csőd szélére. Viszont ami az Altus esetében magánügy, az a közpénzek esetében közügy.

Gyurcsány-kormány költségvetési adatokat hamisított meg, ami az általa javasolt jelentéstervezet szerint felveti az államháztartási törvény és a közérdekű adatokra vonatozó jogszabályi rendelkezések megsértésének gyanúját, a hűtlen és a hanyag kezelés gyanúját, valamint az európai uniós források felhasználási szabályainak megsértését.

 

De durván csak 2008-tól szállt el, részben a 2008 őszén kirobbant gazdasági válság és az amiatt felvett IMF–EU-gigakölcsön miatt. Amiből hatalmas összegek vándoroltak hozzá megrendelések formájában és a baráti elvtársi köreihez. Valamint Ők is ugyanúgy az Eu s pénzeket mint Orbán, sajátként kezelték.

Gyurcsány Ferenc és követői semmit nem értettek meg abból, mi vezetett az Őszöd utáni elemi erejű megmozdulásokhoz, s hogy miért nem lehet a népet hazugsággal és erőszakkal, akár a rendőrség és egyes esetekben még a titkosszolgálatok felhasználásával is, móresre tanítani. Bár ez Orbánékra is igaz.

 

Őszöd után Gyurcsánynak le kellett volna mondania ha igazi tisztességes kormányfő lett volna és nem csak a hatalom érdekli. Így a demokráciába vetett hitet ásta alá, amikor az őszödi beszédben nyilvánvalóvá tette, hazugságra alapozta a kormányzását, és ezt is akarja folytatni.

 

A Gyurcsányi időszaknak is súlyos adóssága, hogy akkori bírók és ügyészek tömkelege hozott máig vállalhatatlan ítéleteket.

De nem ez az egyetlen bűne, másrészt meg a saját pártvezetése előtt beszélt, csak kiszivárgott és LEBUKOTT! Nem kiállt a kamerák elé és úgy mondta, nem a nyilvánosságnak szánta azt a beszédet, csak hát kiszivárgott. A valódi morális felelősség inkább azoknak a valóságmagyarázóknak a vállát terheli, akik megpróbálták kimosdatni, sőt hősként feltüntetni Gyurcsányt és hazug politikáját.

 

Azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy mindent megbánt és nem fog többet hazudni. De már másnap folytatta az ocsmány hazudozásait! Ezért fordult el tőle sok ember.

A bűne, hogy tevőlegesen részt vett az ország eladósításában, növelte a munkanélküliséget, figyelmen kívül hagyta a cigány problémát, nem képviselte az ország érdekeit külföldön. Az a lényeg, hogy Gyurcsány alatt a létbiztonság jelentősen romlott. Persze a fent leírtak tökéletesen stimmelnek Orbán Viktorra és a többi ex komcsi miniszterre, parlamenti tagra stb. Úgyhogy én csak azokat nem értem, akik szeretik Orbán Viktort és utálják Gyurcsányt vagy fordítva. Mikor a kettő pont ugyanazt csinálja és közben a másikat kritizálja.

 

Még mindig politizál, mert vannak ilyen megvezethető egyének akik még mindig beveszik amiket mond. :) Vagy a kevésbé rosszat választják, de ennek egyszer véget kell vetni és büntessen a nép. Ne szavazzunk olyanra, aki ott volt, volt lehetősége de csak a saját és támogatói vagyonát növelte.

 

Kormányzása alatt hamisították meg az állam „könyvelését”;
2006 os választást úgy nyerte meg, hogy erről közben a népnek mást hazudott.
A választás után egyből visszaállította az adót amivel előtte kampányolt.
Széthitelezte az országot, a közbiztonság tönkrement alatta, külföld felé egy bólogató kutyaként viselkedett.

 

A gazdasági szakemberek javasolták a változások szükségességét, folyamatosan halogatta azok véghezvitelét, tartva attól, hogy választói elfordulnak tőle. Népszerűsége mélypontján sem kezdett átfogó változtatásokba, sőt éles kritikát fogalmazott meg a radikális gazdasági tervezetekkel szemben.

A lukas államkasszából onnan vett el, ahonnan tudott, vagyis attól a tárcától, ahol a legkisebb ellenállásba ütközött.

 

Gyurcsány kormány olyan lavinát indított el ami alaposan porrá zúzta a demokráciába vetett hitet. Valamint egy gyűlölet hullámot indított ami csak kárt okozott az ország megítélésében. Azt sem szabad elfelejteni, hogy sokan ekkor kezdték el keresni az új hazát és vándoroltak ki, ami a Fidesz idejében csak felgyorsult.

Nem adott valós megoldást a bevándorlóhullám által létrejött problémákra.

 

Gyurcsány egy köpönyegforgató, gerinctelen „ember”.

 

A választók elsöprő többsége nem kér Gyurcsányból, hiteltelennek tartja őt.

 

Arra is emlékezni kell, hogy Orbánnak készítette elő a terepet, mert az emberek nagy többsége kiábrándult a politikából és nem ment el szavazni, aki maradt az pedig nem Orbánra akart szavazni, hanem a Gyurcsány politikája ellen.

 

Azóta mi az ami még inkább a haza elleni intézkedése, tevékenysége amire kötelezettséget vállalt.

  • A muszlim bevándorlók korlátok, feltételek nélküli elfogadása. Áttétesen a terrorizmus támogatása.

  • Gender mozgalom kiszolgálója. Buzik, leszbikusok támogatója. Soros bábja. A népesség fogyásának áttételesen az előidézője.

  • Újabb hitelek felvétele amivel kiakar mászni a bajból, de képtelen lesz értelmesen felhasználni.

 

Gyurcsány még ma is kedveltnek mondható az idősebb szocialista szimpatizánsok hölgytagjai között. Nyugdíjasok ölelgetése, kézcsókok és örömkönnyek sora látható a fényképeken, melyek tanúsága szerint pontosan tudta, itt nem érheti meglepetés, hiszen „hazai pályán” van. Ezt Orbán is igyekszik leutánozni, több kevesebb sikerrel.

 

Annak ellenére, hogy számtalanszor hangsúlyozta: nem érdeklik a népszerűségi mutatók, a szocialista párt kongresszusán a konstruktív bizalmatlansági indítvány okaként a személye elleni kritikákat fogalmazta meg.

2003 májusától a Medgyessy kormány ifjúsági minisztere, majd hét hónapon át megyei elnök is, később, Medgyessy megbuktatása után 2004-től kormányfő, majd három évvel később MSZP elnök is lett, úgy tűnt hatalomvágya szinte csillapíthatatlan. Amit azóta számtalanszor igazolt és a DK megalapítása és nyomulása is ezt bizonyítja, hogy óriási hatalom vágy van benne.

Noha hazaszeretetét, tenni akarását, a változásba vetett hitét számtalanszor kihangsúlyozta, tétlensége, félelmei és a politikai érdekek miatt elmaradtak az eredmények.

 

Gyurcsány miért hazaáruló?

A szó legszorosabb értelmében kiárusította a hazát. Felszámolta, és filléreket fizető (vagy nem fizető) alvállalkozásoknak kiszervezte a dolgozókat, akik végül teljesen elvesztették az állásukat. Amit lehetett azt elárusította, csak minél több vagyont tudjon összeharácsolni, amit eltüntetett a saját számláin. A saját és támogatóit hozta nyerő helyzetbe a pályázatoknál és rengeteg állami megrendelés lett az uralkodásának az eredménye. Ezzel is a saját cégeit hizlalta. Orbán azóta is ezt tovább fejlesztette és gyakorolja.

Talán azon kellene elgondolkodni, hogy ki vette fel a hatalmas kölcsönöket a Gyurcsányi időkbe ami kézen-közön eltűnt és ki igyekezet megadni azokat a pénzeket.

Csak a tényeket nézzük, ne a párt ideológiákat!

 

Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól elnevezésű vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről olvashatunk az alábbi dokumentumban.

 

"Gy. Ferenc és érdekkörének meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek rendszeresen, nagy összegben juttatott, összességében több száz millió forintot kitevő állami megrendelések, támogatások és hitelek. Továbbá, hogy Gyurcsány Ferenc 2003-ban egy jogszerűtlen döntés alapján jutott több mint  70 millió forintnyi osztalékhoz. A Gyurcsány-kormány hivatali ideje alatt nyílt lehetőség a nyereségesen működő, az állami oktatáspolitika fontos eszközét jelentő Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizálására. Az eljárás folyamán súlyos vagyonvesztés érte az eladó államot, ugyanis a végső vételár egy milliárd forinttal alatta maradt az első pályázati körben megfogalmazott legjobb ajánlatnak . A teljesen indokolatlan privatizációs eljárás győztese egy olyan cég lett, mely korábban megvett egy Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozott vállalatot.

...Összességében kijelenthető tehát, hogy Gyurcsány Ferenc meggazdagodásában, milliárdossá válásában nagy szerepet játszottak állami források, politikai-gazdasági kapcsolatok, valamint az az érdekeltségi rendszer, melynek tagjai hol az állam, hol a magánszféra, hol pedig a gazdaság oldalán kaptak szerepet. "

Kell ez nekünk ismét, hiszen ebből akarunk most is menekülni?!



Hoffy Chandris



Források:

Galló Béla politológus

barsonyszek.blog.hu

new.borsonline.hu

egyéb.

 

 

süti beállítások módosítása